Járványügyi rendelkezések az Váci Egyházmegyében

Az alábbiakban közreadjuk az Váci Egyházmegye járványügyi rendelkezéseit.

A Váci Egyházmegyében – a püspöki konferencia irányelvein túlmenően, összhangban a szomszédos Esztergom-Budapesti Főegyházmegye rendelkezéseivel – az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus-járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezések lépnek életbe:

1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárnunk, ezért a nyilvános istentiszteletek 2021. március 8., hétfőtől az egyházmegye egész területén szünetelnek. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden, maximum 50 fő részvételével lehet megtartani, hacsak a hatóságok ennél kisebb létszámot nem írnak elő.

2. A már felvett miseszándékok sine populo módon engedélyezetten elvégezhetők vagy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében áthelyezhetők (CIC 1309. k.). A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról az interneten vagy a tömegtájékoztatás eszközein kapcsolódjanak be a szent cselekményekbe.

3. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentést jelen rendelkezéssel minden hívőnek visszavonásig megadom.

4. A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami és egyházi járványügyi előírásokat.

5. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.

6. A tavaszi bérmálásokról és a nagyheti szertartásokról később történik intézkedés.

Vác, 2021. 03. 05.

Marton Zsolt
váci megyéspüspök

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila




Vissza