Abban az évben nagyon hideg, és havas karácsonyunk volt. 24-én kis csapattal elmentünk és elsöpörtük Darócziéknál a havat, és fát készítettünk be nekik az ünnepekre. Házukat betöltötte a szegfűszeg és fahéj karácsonyi illata. Mariska néni forró kakaót töltött nekünk csodálatos porcelán bögrébe. Mindig megcsodáltam ezeket a bögréket. Ahogy kifelé tartottunk, utánunk kiáltott:
-        Pista bátyátokkal holnap várunk benneteket a mise után!
Alig vártuk, hogy már holnap legyen. A mi falunkban nem volt éjféli mise. Hozzánk mindig csak úgy jött a pap, legalábbis az öregek így mondták. Így a 24-ei éjszakát mindenki otthon töltötte. A családok egész nap böjtöltek, este imádkoztak majd éjfélkor boldog karácsonyt kívánva, kimentek az utcára és közösen énekelték: Mennyből az angyal… , aztán mindenki nyugovóra tért.

Darócziéknál sem volt ez másként. Miután párás lehelettel, elzengtük az egész falut betöltő öröm énekét, intettünk egymásnak és ki-ki betért a saját otthonába.

Pista bácsi és Mariska néni is bementek. Szokásuk szerint még elimádkozták az ilyenkor szokásos rózsafüzér tizedet: Akit, te szent Szűz a világra szültél. Aztán odanyújtották egymásnak csókra családi ereklyéjüket, a Pista bácsi öregapja által faragott jászolos Kisjézust. Nagy áhítattal csókolták meg a világ Üdvözítőjét. Majd, megfogták egymás kezét, hogy ma is, mint 58 éve minden este egymás szemébe nézve elimádkozzák a Mi Atyánkot. Amikor befejezték, csillogott a szemük a boldogságtól. Az asztalon lévő gyertya nagyot sercent és omló viaszából látva az öregek hűséges szeretetét, forró könnyet ejtett. A két öreg észre sem vette s mindketten nyugovóra tértek. Még egy kicsit beszélgettek és megfogva egymás kezét, felidézték, hogy mennyire szerették volna, hogy gyermekük szülessen, de ez nem adatott meg nekik. Mégsem voltak elkeseredve, mert Isten nem hagyta őket gyerekek nélkül, hiszen a falu összes gyerekét pátyolgathatták cserébe. Messze s távol, nekik volt a legtöbb gyerekük. Hála volt a szívükben mindezért. Aztán csend lett a sötétben, s csak a halk szuszogás hallatszott.

Másnap mi alig vártuk, hogy kezdődjék a mise. Kicsit furcsállottuk, hogy a Daróczi ház kéménye nem pipál, de nem gondoltunk semmire. Amikor a misén sem láttuk őket, vállat emelve, kérdőn néztünk egymásra. Nyugtalanul vártuk, hogy elénekelje a pap: Ite missa est. Még szinte be sem fejezte, már ki is surrantunk a templomból és szaladtunk. Lábunk alatt ropogott a friss hó, leheletünk úgy szállt, mint a gőzmozdony füstje. Amikor oda értünk, jégvirágokat láttunk az utcai ablakokon. Dörömböltünk, de nem jött ki senki. Csak Kiss Gyuszi jött arra, hogy elhúzza az Angelust, de amikor meghallott bennünket megfeledkezve mindenről, betörte az ajtót. A két öreg egymás mellett feküdt, boldog mosollyal az arcukon, egymás kezét fogva. Gyuszi halkan csak ennyit mondott: Beteljesedett! A kis Jézus eljött és elvitte őket magával.
Nem voltunk szomorúak! Senki nem volt szomorú! Isten jóságát láttuk mindenben. Isten beteljesítette szívük vágyát és saját fiacskáját küldte el értük.