PÜSPÖKI RENDELKEZÉS JÁRVÁNY HELYZETBEN - MÓDOSÍTOTT JÁRVÁNYÜGYI RENDELKEZÉS

A MKPK 2020. május 1-i közlemény alapján a Váci Egyházmegyében 2020. május 4. hétfőtől a következő rendelkezések lépnek érvénybe.

Az MKPK 2020. május 1-i közlemény alapján, püspöktársaimmal való részletes konzultáció után, továbbá, a kormányrendelethez való pontos igazodás miatt a 2020. május 1-i rendelkezést következőképpen módosítom.

A Váci Egyházmegyében 2020. május 4., hétfőtől a következő rendelkezések lépnek érvénybe.

Templomaink nyitva lehetnek, kötelező a kézfertőtlenítés a bejáratnál. Legyenek rendszeresen fertőtlenítve a kilincsek és a padok!

A szabadtéri szentmisék megtartását egyelőre sehol nem engedélyezem!

A Váci Egyházmegye Pest megyei területein semmilyen nyilvános szentmise megtartását nem engedélyezem, de a helyben, élőben közvetített, vagy máshonnan, élőben közvetített szentmisébe való bekapcsolódás után, vagy ha ez sem lehetséges, az aznapi szentmise szövegeinek (pl.: az Adoremusból) elimádkozását követően a plébános által meghatározott időpontban (vagy időtartamban), kizárólag a 65 év alatti hívek áldozhatnak.

Az áldoztatásnál is lehetőleg kerüljük a tömeges jelenlétet, tartsuk meg a 2 méter távolságot és a higiénés előírásokat.

Az egyházmegye Pest megyén kívüli területein a templomban tarthatók szentmisék hétköznap és vasárnap a következő feltételekkel: padonként egy ember üljön, ne közvetlen egymás mögött üljenek, használjanak szájmaszkot, csak 65 év alattiak vehetnek részt rajta! Vasárnap orgonás mise tartható.

Mind vasárnap, mind hétköznap a 65 év fölötti atyáknak nem kötelező nyilvános szentmisét tartani. Amennyiben mégis miséznek, ne áldoztassanak! Diakónus, akolitusok vagy alkalmilag megbízott áldoztatók áldoztassanak. A békeköszöntésnél a kézfogás továbbra sem lehetséges. Csak kézbe áldozás lehetséges (egy szín alatt). Áldoztatás előtt és után fertőtlenítse a kezét az áldoztató. Perselyezés csak a mise végén (kosárba, illetve akár a banki átutalás előnyben részesítése, ha lehetséges).

Továbbra is érvényben van az MKPK március 17-én kelt rendelkezése, miszerint a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól felmentést ad.

Igeliturgiák ugyanilyen feltételek mellett tarthatók.

Gyóntatás lehetséges, de nem gyóntatószékben, 2 méter távolság megtartásával.

Az esküvőket lehetőség szerint tegyék át későbbi időpontra. Ha nem lehetséges, az óvintézkedések maximális megtartásával ünnepeljék.

Keresztelés, amennyiben a kiszolgáltatása szükséges, úgy történjen szűk körben (= szülők és keresztszülők jelenléte), betartva a higiéniai előírásokat.

Háznál betegellátás csak halálveszély esetében megengedett.

Temetéseknél továbbra is a szabadtéri ravatalozót részesítsük előnyben.

Ahol nagyobb a járványveszély, a plébános a helyi viszonyokra való tekintettel további korlátozásokat vezethet be.

Mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait!

Vác, 2020. május 1.

Marton Zsolt
váci püspök




Vissza