Ki olyan, mint az Isten? – másodszor adták át Mogyoródon a Szent Mihály Főangyal-Díjat

Szeptember 29-e Szent Mihály Főangyal ünnepe, aki nemcsak a katolikus egyházközség, hanem az egész község pártfogója is.

Ebben az évben ismét háromnapos lelkigyakorlat keretében készültek a hívek templomuk búcsúnapjára. A lelkigyakorlatot Tóth József Miklós plébános atya tartotta.

A lelkigyakorlat első estéjén az isteni erényekkel, a hittel, a reménnyel és a szeretettel ismerkedtek meg a résztvevők, megvizsgálva ezen erények szerepét abból a tekintetből, hogy általuk hogyan valósíthatják meg az Istentől kapott emberi hivatásunkat.

A második estén olyan szellemiirányzatokat ismerhettek meg a hívek, amelyek szinte észrevétlenül ütnek éket az Isten és ember kapcsolatába, megszakítva ezzel az életet adó közösséget a Teremtő Istennel.



A harmadik nap estéjén pedig az angyalokra irányították tekintetüket, azokra, akik segítenek lelki életükben, hogy eljussanak az Istennel való közösségre, megőrizve az igaz hit tisztaságát. A lelkigyakorlat záróakkordjaként pedig együtt imádkoztak a gonosztól és a gonoszságtól való szabadulásért.

Harmincadikán, vasárnap, zsúfolásig megtelt a mogyoródi plébániatemplom, hogy megünnepelve Szent Mihály arkangyalt, segítségét és támogatását kérjék a mindennapokra. Tóth József Miklós, plébános ünnepi homíliájában templomunk csodálatos szószékéről arról beszélt, hogy az Istenhez való tartozás személyes döntés, mely döntést az angyaloknak is meg kellett hoznia. Az értelemmel bíró teremtmények, mint az angyalok és az emberek a hűség próbáját kell, hogy kiállják. Ebben a fizikai és szellemi küzdelemben segítenek bennünket a jó angyalok, és akadályoznak az ördögök. Mogyoród Szent Mihályt, a Mennyei Seregek Vezérét hívja segítségül ahhoz, hogy Istenhez való hűségben élve részese lehessen az Isten örök boldogságának.

A szentmise végén a Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány a búcsúhoz kapcsolódva, másodszor adta át a Szent Mihály Főangyal-Díjat. Ebben az évben Fekete Györgynészületett Játékos Ilona –, Németh Dániel és Varga Balázs kapták meg e neves kitüntetést, Istenhez való hűségük jeleként az egyházközségért és az emberekért végzett szolgálatukért.

Fekete Györgyné 1939. szeptember 27-én született. Élete eddigi 79 éve alatt összesen kilenc pap mellett segítette munkájával az egyházközösséget és a közösségi hitéletet: 16 éves kora óta Rózsafüzér-társulati tag; 12 évig volt előimádkozó a templomban; és 51 évig sütötte a Kántor-ostyát. Évekig takarította a temető egy rábízott részét. Rendszeresen vállalta a templomtakarítást, a nővérek házának nagytakarítását és a plébánia szőlőjében is sokat dolgozott. Kapcsolata az Istennel és a Szűzanyával megingathatatlan. Amíg tehette látogatta az egyházközség betegeit és vállalta, hogy kitakarítsa otthonaikat. Önzetlensége soha nem ismer határokat.

Németh Dániel 1991-ben született és ebben az évben költöztek Mogyoródra. Ő nemcsak a vasárnapi szentmiséken vett részt családjával, hanem az óvoda és az egyházközösség által szervezett programokon, kirándulásokon, nyári oratóriumon és cserkész-akadályversenyeken is. Még nem volt iskolás, amikor elkezdett ministrálni. Rendszeresen részt vett a ministráns találkozókon, ministránstáborban. Éveken át volt ministránsvezető. Az idő múlásával sem távolodott el sem a vallástól, sem a ministránsszolgálattól. Nagyon jóérzésű, segítőkész, kitartó, őszinte és vidám ember.

Varga Balázs szintén 1991-ben született. Egészen kicsi korától ámulattal nézte a ministránsokat. Öt éves volt, amikor kérte, hogy ő is mehessen ministrálni. Az esti miséken, májusi litániákon kezdte a szolgálatot. Mindig nagyon tisztelte, szerette a mindenkori plébános atyát, az ő kérésükre szervezte és vezette és még ma is vezeti a ministránsszolgálatot. Megtanulta Miklós Atyától, hogy a Jóistennek mindig és mindenből a legjobbat, legtöbbet adjuk, melyet próbál átadni az utána következőknek. Balázs mindannyiunk örömére jelenlegi munkája mellett is vállalja a szolgálatot. Örömteli személyiségével mindig jó hangulatot teremt társai között.

A ministráláshoz hit és meggyőződés szükséges, ez az, ami a fiatalokkal minden vasárnap kimondatja az igent az Úr oltáránál való szolgálatra. Ez nem korhoz köthető, és szerencsére nem megy ki a divatból. Kivételes adomány, hogy egyszerre köszönhetjük meg Németh Dánielnek és Varga Balázsnak az elmúlt 22 év szolgálatát.

Isten áldását kívánjuk mindhármuk életére!

 

Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány Kuratórima



Az eseményen készült fotók honlapunk képgalériájában megtalálhatóak.
A fotókat készítette: Varga Nóra Borbála



Vissza