Falka József atya, vagy ahogy Mogyoródon nevezik „Kántoratya” tanítása és szellemisége tovább él, szeretetéből, tanításából a mai napig táplálkozunk.

Az Atya 1917-ben született Bacán, Erdélyben. Édesapja református lelkész volt, az édesanyja és a nagynénje katolikusok. Édesapjuk halála után a család áttért katolikus hitre. Hatan voltak testvérek, s Trianon után özvegy édesanyjuknak Erdélyben kilátástalanná vált a helyzete, ezért a családból három fiút átengedett Magyarországra tanulni. Így került József, mint diák, 1930-ban szalézi intézetbe, Esztergom-táborba. A szalézi rend ifjúságnevelő rend, módszerük lényege a preventív, megelőző nevelési módszer, amely nem utólag bünteti a gyermeket, hanem úgy neveli, hogy a gyereknek valahogy nem is támad kedve rossz útra térni. A szalézi lelkiség, pedagógia és a sokféle tehetséggel megáldott ifjú Falka József találkozása gyümölcsöző volt. Elhatározta, hogy ő is szalézi szerzetes, ifjúságnevelő lesz. 1937-ben tett fogadalmat, majd a Hittudományi Főiskola elvégzése és több éves pedagógiai gyakorlat után 1947-ben szentelték pappá. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a papi, szerzetesi munkába, s közben a Zeneakadémia egyházzene szakára is járt. Sajnos, 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket, és nem folytathatta tovább legálisan az ifjúság- nevelői munkáját.

Civil foglalkozásként a kántorkodást választotta, s így lett Cinkotán kántor 1950 és 1964 között.

1964-ben került Mogyoródra, elmondása szerint azért, mert Cinkotán nem tudtak kántor-lakást biztosítani a számára. Babicz János atya hívására jött Mogyoródra, ahol egy kényelmes, tágas lakás várta őt és idősödő édesanyját, akit időközben Erdélyből áthozott. Édesanyját, a drága „Édesmamát”, ahogyan ő hívta- rajongásig szerette és haláláig ő ápolta.

1964-től 1994-ig, haláláig, 30 éven keresztül itt élt közöttünk, Mogyoródon ez az istenáldotta tehetségű, ifjúságnevelő szalézi pap, szerzetes, kántor, zeneszerző, zenepedagógus, karnagy.

Rögtön az ideérkezése után elkezdte áldásos tevékenységét. Amellett, hogy ellátta papi szolgálatát és kántorkodott, kórust is szervezett. Az általa alapított templomi kórus immár több mint 60 éve létezik, ma az ő nevét viseli, s énekli a műveit. A kórustagok úgy érzik, hogy ez a kórus más, mint a többi, mert ők még magától Kántoratyától kapták a szívükre a pecsétet, s ez valóban élethosszig tartó elköteleződést jelent.

De nemcsak a templomban tartotta fontosnak a zenei kultúra terjesztését. Sok családhoz járt ingyen, vagy csekély térítés ellenében zongoraórákat adni. Egyszerű falusi, földműves családokhoz is jutott egy - egy zongora, a mai napig sem tudjuk, hogy hogyan, de valahonnan mindig tudott szerezni, s ezekben a családokban nem egyszer zenészek lettek a gyerekek, vagy azok leszármazottai. Azokba a családokba, ahol ő rendszeresen megfordult, vele együtt beköltözött a vidámság és egyfajta pozitív életszemlélet. Ugyanis, nemcsak azzal az egy gyermekkel foglalkozott, akit éppen zongorára, vagy szolfézsre tanított, hanem a szülőkkel, testvérekkel is elbeszélgetett, megoszthatták vele gondjukat, bajukat. Rendkívüli tapintattal segített, ha kellett, sok fiatalnak adott indíttatást, javasolt életpályát, vagy akár konkrétan iskolát is. A különórára járás például ismeretlen fogalom volt. Ezért el lehet képzelni, hogy Kántoratya órái, látogatásai, tanácsai, az általa közvetített szemlélet micsoda lehetőségeket rejtett magában. Hatására sok család életében új perspektíva nyílt meg a fiatalok előtt. Sokszor bátorította a szülőket, hogy adják gyermekeiket színvonalas egyházi középiskolába. Az ő közelében egyszeriben mindenki jól érezte magát, senki sem feszengett, minden olyan természetessé vált. Ugyanakkor mégis volt tekintélye, nagyon is hallgattak rá gyerekek, felnőttek egyaránt. Talán azért is, mert zseniálisan kommunikált: természetes kedvességgel szólított meg mindenkit, elfogadó volt mindenkivel szemben, egyenrangú félként kezelte még a legszegényebb utcagyereket is. A nehézségeket jól látta ugyan, de sohasem dramatizálta túl őket, egyfajta derűs életszemléletet közvetített sok-sok humorral.

Igazi népművelő szerepét töltötte be a faluban, nemcsak azzal, hogy a zene szeretetére tanított mindenkit, hanem például azzal is, hogy rendszeresen kirándulásokat szervezett, az ország szinte összes szép városát, templomát láthatták a vele tartó mogyoródiak.

Kántoratya volt az, aki három fontos hagyományt is újraélesztett a faluban, a betlehemezést, a bölcsőskézést és az ostyahordást. Ő vezette be, hogy felekezettől, és anyagi helyzettől függetlenül, kivétel nélkül minden család kapjon ostyát Mogyoródon. Büszkék vagyunk rá, hogy neki köszönhetően, mindhárom hagyomány a mai napig él és gazdagítja a közösségünket.

Zeneszerzőként is maradandót alkotott: Tarjáni Tóth Ida cimbalomművésszel közösen megírták  a Cimbalomiskolát, amely angol és német nyelven külföldön is ismertté vált. Ő maga is nagyon büszke volt Szent István- miséjére, amelyet itt írt Mogyoródon 1967-ben. Ezt a misét még a Szabad Európa Rádió is közvetítette, amikor 1972 pünkösdjén az ausztriai Bambergben bemutatták.

A legnagyobb jót azonban az akkori ifjúsággal tette. Maga köré gyűjtötte őket, játszott velük sokat és rendszeresen.  Valóban Mogyoród Don Boscoja volt!

Azzal, ahogyan a fiatalokkal bánt, ahogyan együtt volt velük, életre szóló mintát adott. Akik akkor vele lehettek, gyerekként, a játékok közben, tapasztalhatták meg, hogy így is lehet élni: nagy szívvel, tapintatos figyelemmel, és a jobbá válás állandó igényével, derűvel, mindig jóra törekvő akarattal, tettre készen.

Neki elhittük, hogy értékesek és tehetségesek vagyunk. Kántoratya egész lénye azt sugallta, hogy az életet élvezve és önmagunkat szeretve érezhetjük magunkat Isten gyermekeinek.

Ahogyan Ella István orgonaművész, Kántoratya keresztfia írta: „Igazi szalézi volt, a derűből élt, Isten öröméből.”

A szentmisét követően a templom kupolájában, majd az énekteremben a régi és jelenlegi kórustagokkal együtt énekeltük műveit, kedvelt énekeit és tanítványai egyéni történetek alapján mutatták be személyiségét, emberségét.

Az ünnepre megjelent Falka József kispapként írt lelki naplója „Uram te tudod, hogy szeretlek” címmel.